A nyár a miénk

Apu elengedett a városba egyedül. Szereznem kell olyan mentás fagyit, amit tegnap evett mert anélkül már élni sem tud. Csak meghúztam a vállam. Anya nem tudott kifaggatni. Hála istennek, vacsora után úgy beestem az ágyba, mint egy zombi. Épp a fagylaltos felé sétálok a tegnapi nadrágban és egy fekete trikóban, amikor a nevemet hallom valahonnan. Tuti hogy nem csak úgy mondják az utcán, méghozzá magyaros hangon, ami ismerős de baromira. Ha ez nem Ambrus, akkor fejbe lövöm magam. Megismerem a hangját. Megfordulok. Akkor már felém sétál. Elég gyorsan.

            A fejébe nyomta azt a sapkát, amiben legelőször pillantottam meg. Egy piros póló farmer halásznadrággal, szerintem a tegnapi. A mosolya viszont ugyanolyan.

-Ametiszt. Hát te? –nevem az ő hangjából még ritkábbnak hallatszódik.

-Apunak veszek mentás fagyit valahonnan. Van szerinted valahol dobozosban? –kérdezem. Tudom hogy mi jöttünk kicsit hamarabb, de ők hátha tájékozottabbak mint mi.

Meghúzza a vállát. –Nem tudom. Jöhetek veled? Húgomnak valami hülye ajándékot kéne vennem, mivel ma van a szülinapja.

-Boldog szülinapot neki. Akármennyire nem tűnik rokonszenvesnek. –válaszolom és még számat is elhúzom hozzá.

-Átadom majd. –mondja kicsit elmosolyodva. Eszembe jut a név. Felnézek rá.

-Nem értem hogy a húgod miért hív Andrisnak amikor Ambrus a neved. Az két külön név.

-Tudom. Az okot viszont nem tudom, kezd az agyamra menni vele. Mert gyogyós. –vágja rá én meg nevetni kezdek. Csak néz rám. –Az. Néha már megfojtani lenne kedvem. Annyira idegesítő… sose hagyja hogy egyedül csináljak dolgokat, pedig ebben a hónapban leszek tizennyolc, végeztem a sulival végre erre még kér hogy csináljak vele házit. Hülye ez? Így is örülök hogy három tantárgyból hármast kaptam. Mondjuk le is szartam pár tantárgyat. –mondja én meg mosolygok. A jó kislány a rosszfiúval. Hát rendben. Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást.

-Elhiszem hogy idegesít. Nekem nincs tesóm, de ha ilyen lenne mint Amanda, megmutattam volna neki, mi az hogy normális élet.

-Eléggé el van szállva. Én pedig nem vagyok. –itt rám néz oldalra fordított fejjel. Halálian aranyos. –Ugye?

-Nem. –vágom rá gondolkodás nélkül. Ambrus inkább őszinte, mintsem nagyképű. Ahogy az előbb mondtam, még aranyos is. Két másodpercig senki semmit sem mond, majd megtöri a ránk nehezedő pár másodperces csendet.

-Hogy becéznek téged? Ezt a hosszú nevet olyan nehéz kimondani. –állapítja meg hirtelen mire pár horvát fiatal mellett megyünk el, amikor nevetünk és mosolyogva minket néznek. Még nincs köztünk semmi. Még.

-Hát… a legtöbben a teljes nevemet mondják nekem. Van aki Etinek vagy Metinek hív. Igazából anyáék hívnak egyedül Aminak, de ez sokkal jobban tetszik.

-Hívhatlak én is Aminak? –kérdezi. Csak nagyon szélesen elmosolyodok és elkezdem a lábamat nézni. A barátaimnak sosem engedtem hogy Aminak hívjanak. Egyedül a családomnak. A régi sulimban volt egy nagyon jó barátnőm, aki szintén mindig Aminak hívott. A legfontosabb személyek hívhatnak így. Ambrus is fontos. Vagyis igen. Bólintok. –Nyugodtan. És én? Maradjak az Ambrusnál?

-Ne, az már uncsi. –válaszol és elkezd az agyam kattogni. Valami olyan kéne, amit csak én használok. A fejemben a saját teljes neve és ahogy Amanda hívja kattog. Furcsa. Majd összeáll a kép. Az Ambrusból és Andrisból egy Andrus nevet csinálok. Andrus. Párszor elismétlem magamban. Ez baromi jól hangzik. –Hm, mit szólsz az Andrushoz? Ahogy a tesód hív és ami az igazi neved… összekeverve.

-Nagyon jól hangzik. Te leszel az egyetlen, akinek megengedem hogy így hívjon.

-Megtiszteltetés, Andrus. –mondom, mire nagyon szélesen vigyorogni kezd. Kicsit igazít a sapkáján, majd a fagyishoz érünk.

            Angolul beszélve megkérdem hogy van-e dobozos kiszerelésben mentás fagylaltjuk. Van és ad is szívesen. Két perc múlva már a város legbelseje felé haladunk egy hűtőtáskával a kezemben. Ambrus épp régi osztályáról és haverjairól beszél. Hallgatom szívesen. Látom rajta, nem sok embernek szokott ennyit beszélni. Jó érzés hogy én vagyok a szerencsés.

Éppen belekezd valami szerelmi történetébe, itt elkezdem helyezni a fülem.

-Elutaztunk. Életemben először voltam azon a helyen. Pakolnék be a házba amit kibéreltünk amikor meglátok egy lányt. Épp a hajára esett a fény. Olyan színe volt, ami inkább sárga, mintsem szőke. A szeme olyan volt, mint a farmer, ami rajtam volt. Alacsony volt, mégsem az a teljesen giliszta vékony. Az arca, istenem. Ahogy engem nézett. A húgom meg elkezdett piszkálni hogy inkább húzzak be minthogy külföldi átlagos lányokat nézegessek. De az a lány nem volt átlagos. Csak letettem a földre a dobozt és néztem tovább. Egy szürkés felső volt rajta. Abban is átlagosan nézett ki. Az egész lénye átlagos volt egy fiú szemében. De nem az enyémben. Szerelem volt első látásra. Igazából nem tudom hogy valaha érzett-e egy érez-e irántam bármit, de másra se vágynék, csak arra hogy viszont szeressen.

            Majdnem megszakad a szívem. Egész végig rólam beszélt. Megismertem magamat, a szőke hajnál és a jelenet leírásakor. Másra se vágyik csak arra hogy viszont szeressem? És hogy nem tudja érzek-e iránta valamit? Szóval kívülről nem látszik rajtam semmi sem. Pedig én is ilyesmikről álmodok. Hogy mindez ne csak egy nyári szerelem legyen. Hogy a nyár rólunk szóljon, hogy a miénk legyen.

Kattog az agyam, de még Ambrus egy reményteli mondatot mond mindezek után. –Annyira szeretném ha megölelne. Talán egyszer. Csak úgy. Nekem már attól megnyugodna a szívem, eleve távol lakunk egymástól nem tudnánk találkozni. De az az egy hónap, míg láttuk egymást, maga volt a tökéletes.

            Nemsokára sírva fogok fakadni a szavaitól. Annyira egy... romantikus fiú. Nem látszik rajta igazából. Kívülről rosszfiúnak tűnik, mocskos fantáziával. Lehet hogy piszkos fantáziája van, de egyben reményteli is. Ami megkeveri az érzéseimet. Csináljam meg vagy ne? Lehet hogy nem is rólam van szó. De akkor miért pillázik a kezemre? Azt hallottam ha egy fiú olyan sztorit mond, amit egy olyan csajnak mesél aki benne van, a kezét nézi. És mindvégig a kezemet nézte. Egyszer nézett csak fel az égre. Meg kellene tennem. Ha nem én vagyok akkor meg bevallom hogy szerelmes lettem.

            Megfogom a karját és megállítom. Megállunk. Felé fordulok. Ambrus szeme döbbenten kerekedik ki, és csillogni kezd. Nem sír, vágyik arra az ölelésre. Tényleg én rólam van szó. Odalépek. Először csak ott állok előtte. A mellkasa és nyaka közti résznek ér az orrom, amit nem fed a piros felsője. Megrezzen egész testében. A hajamba kap a szél. Felemelem a két kezem és a bordái környékére teszem a tenyerem. Még közelebb lépek. Leheletnyire ér össze a felsőtestünk, de ez már is elég arra hogy bizonyítsak. Felemeli a kezeit és a hátamra nyomja. Majd még közelebb lép. Most már teljesen átölelem. Nagyon mélyről jövőt sóhajt és a fejemre hajtja az övét. A szívem úgy ver mint a partra vetett hal. Mélyen beszívom az illatát. Ez a parfüm vagy micsoda –amivel befújta magát –nagyon ismerős az orromnak. Olyan gyorsan dobog a szíve, amire az én szívem képtelen lenne. Kezdek lenyugodni. Pedig eszméletlen hülyén nézhetünk ki az utca közepén ölelkezve, a csaj kezében egy hűtőtáska. De ez ilyen.

            Vagy két percig ölelem, majd nagyon lágyan hátrébb lépek. Elengedem az oldalát. Ambrus szeme újra csillog. Most boldog. Úgy megsimítanám azt a helyes arcát, de inkább nem csinálok semmit, a végén még teljesen elfeledkezek magamról.

-Tudtad hogy rólad mondtam. –mondja kicsit suttogva, rekedtes hangon. Az a hang a végzetem.

-Tudtam mert egyértelmű volt. –vágok vissza és elneveti magát zavartan.

-Szóval akkor viszonzott? –kérdezi. Nem merek itt a szemébe nézni de valahogy egész mondatban kéne megfogalmaznom, annak tudom hogy örülne. De nem merem, akármennyire tudom hogy minden érzésem viszonzott.

Mély levegőt veszek, és felnézek a zöld szemeibe. Nem kezd el a szívem verni. Inkább megnyugszok. Csak a szemét nézem. Lenyugszom. –Mi más ha nem viszonzott?

            Teljesen megnyugszik, a szívére teszi a kezét és mélyet lélegzik. A szíve remélem megnyugodott. Az enyém túlságosan is nyugodt. Nem nagyon értem miért. Ilyenkor zavarban kéne lennem és vörösnek. De egyik sem vagyok. Most már ha ránézek sem jövök zavarba, inkább a szívemből egyfajta nyugodtság áramlik.

Még mielőtt tovább indulnánk, felém fordul újra. –Ami, merre menjünk?

A hűtőtáskára nézek. –Először haza aztán menjünk le a tengerhez. Már vízben akarok lenni.

-Az jó ötlet. –válaszol és felém tartja a kezét. Húha. A kezem pillanatok alatt le fog izzadni. Kifújom a levegőt és a tenyerébe csúsztatom a kezem. Nem igazít semmin sem, úgy tartja a kezét ahogy volt. Csak megmarkolja a ujjaim. A szívem mintha meglódulna.

            Hát ez a nyár bizony hogy a miénk lesz! Ezek után tuti biztosra. Előtte még apu és fagyiját elintézem, aztán a tengerpart kis szeglete is a miénk lesz. Csak ketten leszünk ott. Baromi jó lesz.

            Egész visszafelé úton egymás kezét fogva jöttünk. Az apartamjainkhoz közelítve viszont elengedtük egymást. A kezünk elválása a szervezetemnek olyan volt, mint alkoholistának az alkohol hiánya.

Megegyeztünk hogy ameddig bírjuk, mindenki előtt tagadjuk. Azt elmondhatjuk hogy van valaki, de azt nem hogy kicsoda. Jó tervnek tűnik. Remélem be is tudom tartani. Ambrus bevallotta hogy már tegnap tudta hogy valamelyik nap így fog végződni, mint ez. Csak nem tudta hogy egyetlen nap kellett a változáshoz. A kapujuk előtt szétválunk és megegyezünk hogy fél óra múlva találkozó a kapunk előtt.

            Ahogy belépek, tojás illat csapja meg az orrom. Anya a kedvenc reggelimet csinálta. Tükörtojás szalonnával. Pillanatok alatt meg szoktam egy egész tányérnyit enni. Először nem a kaja a lényeg, hanem hogy leengednek-e a szüleim a tengerhez. Egy kis időt akarok tölteni Ambrussal. Kicsit? Minden időmet vele akarnám tölteni. Ezek után már bármennyi időt.

-Jó napot. –köszönök. Apu megjelenik szobájuk ajtajában. Mosolyogva meglengetem a hűtőtáskát. –A rendelés megérkezett.

-Imádlak, kislányom. –mondja és fejemre nyom egy csókot majd kiveszi a kezemből és egyből nekiesik az egész doboznak.

-Anya, le lehet menni reggeli után a partra? –fordulok anya felé. –A szomszédban lakó Ambrus is ott lesz. Csak ha jön valami pedofil akkor meg tudjon védeni. Amúgy tegnap beszélgettünk és nagyon rendes és nem nagyképű. Végre valaki!

Anya bólint egyet. –Értem. Nyugodtan. Akkor mész le amikor akarsz. Amúgy meg itt a tengerpartnál nincsenek pedofil emberek mivel minden veled egyidős, akár idősebb felnőttek, mind fürdőruhában vannak. Túl sok lenne a dolguk. –itt mindketten elnevetjük magunkat. Anya egy idő után megkomolyodik, és anyás pillantást vet rám. -Szerinted ha lenne pedofil nem mondták volna meg amikor kivettük a házat? –kérdezi. Még mindig a tojással van elfoglalva. Legalább Ambrusról nem leszek kifaggatva.

-Jól van na. Csak az elővigyázatosság fontos.

Bólint. Az asztalra mutat. –De előtte eszel.

            Szemforgatás nélkül leülök az asztalhoz. Pár perc múlva már Ambrussal fogunk menni a tengerhez. Végre a tengerben lógathatom a lábam.

Alig egy perc elég volt és elpusztítottam a tojás-adagomat. A szobámban voltam az előbb és a bikinimet kerestem. Szerencsére nem dobtam túl messzire, egy fekete alapú, napraforgó mintás bikinit találtam meg éppen. Már rajtam van és éppen a papucsomat keresem. Nem tudom merre van. A telefonnal a kezemben nem tudok a földön turkálni, ezért a szemeimet kell tornáztatni. Nagy nehezen ráakadok apa kabátja alatt. Megrántom a vállamat és már kint is vagyok. Törölközőt elfelejtettem hozni, remélem Ambrusnak azért van annyi esze. Elvette az agyam legtöbb részét. Nála kell lennie.

Mikor kinyitom az ajtót, már ott áll. Törülközővel a kezében. Akkor ő legalább észben tartotta. Egymásra nézünk, végigfuttatom rajta a szemem. Bermudanadrág, fekete színben. Mezítláb. Úgy tudom erre felé köves a part, de ha ő akarja. Majd kikúrálom valahogy a bajából. Úgy is egészségügyi suliba járok és már tanultuk mit is kell ilyen esetben tenni. A mosolya szokásos, vigyorgós. A szemei hihetetlen szépek. A pár perce rajta lévő sapkája. Póló nélkül. Az a test egy pillanatra elveszi a fejem. Elég izmos. Jól gondoltam. Nem tökéletes kocka has, de mit érdekel a kocka has? A lényeg hogy tetszen, szeressen és hogy én szeressem. Nem köszön senki semmit, csak elindulunk egymás mellett. Amikor az utca végére érünk, lefordulunk jobbra és megpillantom a tengert. De megérzem Ambrus testét is a hátam mögött. A két kezét hasam elé fekteti és összekulcsolja két kezének ujjait. A vállamra teszi a fejét, nem érdekli hogy a szőke hajam a szemébe lóg. Semmi sem zavarja. Talán még az sem hogy tiszta sülttojás illatom van. Mindegy. Elenged, előtte óvatosan megsimítja az orrával arcomat majd mellém lép és kezébe fogja az enyémet.

-Na mehetünk?

Nem válaszolok csak bólintok. A tenyerében a kezemmel indulunk el. A keze egy kicsit nagyobb mint az enyém, mondjuk ez engem annyira nem érdekel..

-Lehet hogy egy idő után Amanda is kijön. Tudod, mivel a bátyja vagyok… -mondja és kihallom belőle a gúnyt.

A fejem egy pillanatig a vállának döntöm. -Meg leszünk átkozva.

-Valahogy úgy. –vigyorodik el és kicsit igazít a kezünkön. Ujjai az enyémek közé csúsznak. Így már teljesen olyan a kezünk mint azon a rengeteg interneten lévő szerelmespáros képeken. Kicsit megszorítom mire vigyorogni kezd megint. Valahogy érzem. –Nem baj ha így járkálok veled? Ha zavar, akkor lassítok…

-Nem kell. Jó így. –mondom. Felnézek. Tudja hogy azt az egy határt átlépni tuti biztos nem fogom. Idén decemberben leszek 16. Még nem. Egyértelmű. Ő is gondolja. Ahogy a szájára villan a tekintetem csak arra tudok gondolni milyen lehet ha csak az én birtokom az a száj.

Meglök óvatosan. –Mire gondolsz?

-Ne tudd meg. –válaszolok és elveszem a tekintetem az ajkairól. Inkább előre nézek. A tenger van előttünk.

            Világoskék a víz. És gyönyörű. A fény megcsillan a hullámokon, ezzel játékot űzve a szememmel. Az égbolton egyetlen felhő sincs. A hőmérséklet lehet vagy ötven fok, de alig érzem harmincnak. Elkápráztat a víz látványa. Azonnal oda kell mennem. A vízi énem bezsongott. Amikor a kocsiból megláttam a tengert, kirántottam a fülhallgatóm és hirtelen felsikoltottam. Furcsa vagyok néha. Nagyon szélesen mosolyogni kezdek. Ambrus még mindig nevet, de már ő is csak halkan, mivel ő is eléggé elképed az elénk táruló látványtól. –Hova telepedjünk le? –mutat körbe a környékünkön lévő számításba jöhető helyeken. Alig van ember. Szerencsére.

-Nekem tök mindegy igazából. –rántom meg a vállam.

            Letelepedünk egy kicsit közel a vízhez, körülöttünk nincs senki. Legalább senki sem zavar majd minket. Igaz itt lesz Amanda is, de azt mondta Ambrus hogy kagylókat akar gyűjteni, ezért szinte végig a vízben lesz.

Azonnal lerúgom a papucsot a lábamról. Igaz hogy sziklás és köves a part de a lábammal akarom érezni a vizet. A talpammal kell éreznem. Szó nélkül eljövök Ambrustól, aki még kicsit pakolászik. A kövek csörögnek lábam alatt ahogy megyek előre. Hallom hogy mögöttem jön Ambrus is.

            Abban a pillanatban ahogy a lábfejemnél érzem a tenger hűsítő vizét, a levegőbe szívva a tenger sós kicsapódását, akármennyire hideg lehet a víz, belegázolok. Közben vigyázva az élesebb kövekre. Nem nézek hátra Ambrushoz. Majd jön ahogy tud. De azért annyit látok kissé oldalra mozdítva, már derékig a tengerben, hogy levette a sapkáját.

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat